Aki megteremtette Almádiban a nyugalom szigetét…
Aki megteremtette Almádiban a nyugalom szigetét…
Portré Kövi Szabolcsról
Zsúfolt munkanap végén siettem az interjúra. Fáradt voltam, úton odafelé már az otthoni teendők jártak a fejemben, gyerekek, háztartás, vacsora. A ház egy csendes zsákutca legvégén állt, az alagsor, ahová beléptünk, hűvös volt, hófehér falakkal és harsogóan zöld növényekkel. Szólt a zene, s ahogy beültünk a pihenőszékekbe, úgy éreztem, hogy egy egészen más világba csöppentem, ahol nincs rohanás és nem állnak hegyekben az elvégzendő feladatok. Itt nyugalom és béke honol. Ezt a világot Kövi Szabolcs teremtette meg, itt, Balatonalmádiban.
– Kecskemétről, Egerből, Veszprémből és Tatáról is érkeznek hozzám emberek, így akár turisztikai vonzerőként is tekinthettek rám – meséli Szabolcs mosolyogva, miközben békésen hintázunk a függőszékekben. Kövi Szabolcs furulya-, fuvola-, pánsíp művész és zeneszerző, aki, bár sokakhoz hasonlóan nem Almádiban született, mégis ezt a várost választotta otthonául, immár másodszor is, hiszen egyszer már innen más irányba kanyarodott az élete, de pár éve mégis visszatért hozzánk. Több albuma megjelent már, talán kevés ember van, aki nem ismeri a nevét.
– Az ezoturizmus az idegenforgalom egy létező ága, sokan keresik az ilyen típusú kikapcsolódást. Én fontosnak tartom azt, hogy akár kis létszámú közösségek számára is lehetőséget biztosítsak, ezért készült el a házunk alagsorában ez a koncertterem, melyhez egy apartmant is kialakítottunk, azok számára, akik nemcsak a koncerten szeretnének részt venni, de a Balatont és a várost is szívesen megismernék. Szerencsére egyre többen vannak, akik így gondolkodnak…
– Minden zenész és előadó álma, hogy több ezres tömeg előtt lépjen fel. A te koncertjeiden pedig sokszor tízen, húszan vesznek részt, sőt, kérésre akár két fő részére is zenélsz. Hogy alakult ez ki?
– Talán 10 éve volt, mikor meghívtak Budapestre, hogy zenéljek egy sóbarlangban. Amikor bementem a pincébe és láttam, hogy a résztvevő 15 ember épp betakarózva szinte aludni készül, arra gondoltam, hogy ennél mélyebbre nem süllyedhet a karrierem. Végül a koncert igazán jól sikerült, sőt, klubszerűen, havi rendszerességgel tartottam ott előadásokat, és rájöttem, hogy sok kicsi sokra megy. Az én koncertjeimen a nézők pihenőszékben ülnek, sőt, fekszenek, a szabadtéri zenehallgatás közben a csillagokat nézik és olyan különleges élményben van részük, melyet máshol nem tapasztalnak meg. Ettől más egy Kövi Szabolcs koncert.
– Miként élted meg a pandémiát?
– Amikor már lehetett, itthon szerveztem koncerteket és az emberek kellő óvatossággal el is jöttek hozzám. Minden jogszabályt betartva dolgoztam, akár 1-2 fős közönségnek is zenéltem. De legalább zenéltem. Amióta lazultak a szabályok, több koncertem is van, szerte az országban. Az én közönségem ezoterikus, természet közeli gondolkodású, akik inkább a hagyományos orvoslásban hisznek, és nem szívesen oltják be magukat. Viszont minden koncerten van egy-egy érdekes történet. A minap Kecskeméten jártam, s a közönség tagjai között volt egy hatalmas, tetovált, igazi rocker típusú férfi, aki elmesélte, hogy bár összeomlott az egész élete a vírus miatt, mégis az bosszantja a legjobban, hogy nem tud elmenni egy koncertre, hogy kitombolja magát, mert nem akar oltatni. Bizony, az igazolvány léte vagy nem léte érinti az én munkámat is. A nyári, szabadtéri eseményeken ez most még nem téma, de ősztől valószínűleg újra csak itt, a saját mini-koncerttermemben tudok majd zenélni, 1-2 fős közönség számára.
– A vírushelyzet nagyon rossz hatással volt az emberek mentális egészségére. Idegesek és türelmetlenek vagyunk, a pandémia – úgy tűnik – a legrosszabbat hozta ki belőlünk. Mit érzel te ebből?
– Én szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés az én művészetem iránt. Amikor egy pihenőszékes koncertet például egy arborétumban hirdetek meg, akkor komplex élményt kínálok a közönségemnek, hiszen elhívtam őket egy különleges helyszínre, lefektettem őket a fák alá, megváltoztattam a perspektívájukat, s így az erdőben, a fák alatt fekve, a zenét hallgatva olyan megnyugtató élményben lesz része a hallgatóságnak, amit kevés más helyzetben tapasztalhatnak meg. Ez az én érdemem. Az embereknek sosincs idejük arra, hogy lassítsanak és kikapcsoljanak, a pandémia idején pedig a média hatalmas buborékot fújt az eseményekből, és ez nagyon erősen hatott az emberek gondolkodására. Félni, görcsölni kezdtek és az éppen aktuális hírek határozták meg a hangulatukat. Zenészként nekem az a feladatom, hogy ellene dolgozzak ennek, még akkor is, ha széllel szemben nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz… Az elmúlt 30 év alatt eladtam 400.000 lemezt, s a zenémet az is hallgatja, aki jógaórára megy, vagy masszázson vesz részt, és lehet, hogy nem tudja, hogy mit hallgat, de a zene hatással van rá, megnyugtatja, megsimogatja a lelkét. Ez az én küldetésem, s ez rendkívül fontos számomra. Apró dolognak tűnhet, de képzeld csak el, hogy hány ember alszik el esténként az én zenémre, hányan lazulnak el, miközben az én CD-m szól a lejátszóban.
– Nekünk, almádiaknak nagy büszkeség, te innen, Almádiból adott ezt a kincset tovább, országnak, világnak..
– Nagyon örülök, ha ezt bárki így látja, már csak azért is, mert engem kétszer sodort ide az élet. Korábban Veszprém volt számomra a nagy szerelem, de mint minden szerelem, ez is elmúlt, és most úgy érzem, hogy Almádihoz köt erős és tartós érzelem.
Csendesen beszélgettünk, végig zene szólt a háttérben, én pedig meg is feledkeztem mindenről, ami érkezésemkor még teherként nyomta a vállam. Külön öröm, hogy kipróbálhattam a különleges hangágyat, amely a Kövi Szabolcs-féle hangmasszázs-terápia legfőbb eleme. A hangágy egy hangszer, amelyre rá lehet feküdni, a beleépített 42 húr jótékony rezgésével átjárja, felfrissíti, felüdíti a hallgató testét, lelkét, Kövi Szabolcs zenéjével fűszerezve. Köszönöm, hogy részem volt ebben az egyedülálló élményben.
Interjú az Új Almádi Újságból
Juhászné Vincze Eszter tollából