Elkezdődött az adventi időszak
December 1-én, délután 16 órakor kezdetét vette Balatonalmádiban az adventi időszak, melynek nyitóeseménye a XIV. VasútARTjáró “Az én Almádiáim” fotókiállítás megnyitója volt, ahol Almádi vagy Almádihoz kötődő fotósok képeit tekinthetik meg az érdeklődők a következő félévben.
A kiállítást Dr. Kepli Lajos, a város polgármestere nyitotta meg Jáger István és Fábián László grafikusművészek közreműködésével.
17 órakor a polgármester rövid ünnepi beszédet tartott Advent alkalmából a Pannónia nagytermében, majd meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
Ezután kezdődött a FiveLive Acapella műsora szintén a Pannónia nagytermében. Az öttagú együttes a beatbox egyik kiemelkedő hazai képviselőjével, Shacklelel kiegészülve fergeteges koncertet adott.
Már ünnepi fényben ragyog a város, kellemes adventi időszakot kívánunk és Mindenkit szeretettel várunk a következő hetek programjain is, melyekről IDE KATTINTVA lehet tájékozódni.