Megalakult Balatonalmádi Város Önkormányzata
Tegnap, október 30-án ünnepélyes keretek között letette esküjét az új képviselő testület és az új polgármester, Dr. Kepli Lajos. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte, megtelt a Városháza nagy terme. A beiktatás után kezdetét vette a képviselő-testület alakuló ülése, mely szintén nyilvános volt és számos Almádi polgár megtisztelte jelenlétével.
Dr. Kepli Lajos beiktatási beszéde:
“Tisztelt ünneplő közösség, kedves Almádiak!
Az első szó a köszöneté. Köszönöm Önöknek, hogy bizalmuk révén október 13-án Balatonalmádi polgármesterévé válhattam. Tudom jól: a bizalom az bizony illékony dolog. Őrizni, becsülni, szolgálni kell, hogy fennmaradjon, sőt, gyarapodjék. A feladat, amit az igen tisztelt képviselő hölggyel és urakkal közösen vállaltunk, nem kicsi. Az elődeink által elvégzett munkát kell értékelnünk, és ahol érdemes tovább vinnünk, ahol pedig szükséges ott a kabátot újra gombolnunk. Mert bizony van az úgy, hogy bár még takar ugyan, de vállban már szűkös kissé, és egyébként is megkopott a fénye. Ezért mondták azt az Almádi emberek bő két héttel ezelőtt, hogy ha új szelek fújnak városunkban, ahhoz legyen új nemcsak a kabát, de annak viselője is.
Egy város vezetése csapatmunka. Csak együtt tudunk sikeres Balatonalmádit építeni. Önök, akik a változást lehetővé tették, a fejlődést pedig joggal várják az új testülettől. És természetesen mi, a polgármester és képviselőtestülete. Itt fordulok hozzátok kedves képviselők. Arra kérlek benneteket, szolgáljuk együtt a közös célt. Mindannyian a választók bizalmát élvezzük, és azzal élnünk, nem pedig visszaélnünk kell.
Tudom jól, többen egyesületi- avagy pártszínekben jutottatok be, mégis arra kérlek benneteket, a közös munka során csakis megbízóink, azaz az Almádi emberek érdekeit tartsuk szem előtt. Erre szerződtem, ezért cseréltem a parlamenti széket a polgármesterire. Mert nem hiszek többé a pártpolitikában, amely csak megoszt és feszültséget kelt, de hiszek az egyes emberekben. IGEN! Egytől egyig hiszek mindannyiótokban. Többé, vagy kevésbé, de mind ismerlek Benneteket. Tudom, hogy a város fejlődésének ügyét képesek vagytok önzetlenül szolgálni. Közösséghez tartozni jó érzés, de mi most itt egy pártoknál vagy egyesületeknél jóval összetettebb és sokszínűbb társadalmi csoportot, egy város, a mi városunk lakosságát képviseljük. ÉS nem pusztán azokat, akik a szavazófülke magányában a mi nevünk mellé húzták az x-et, hanem mindenkit, aki itt él, ide kötődik.
Párt- és egyéb csoportérdekek felett álló, hosszú távon stabil és működőképes városvezetést szeretnék, mert ez a túlnyomó többség akarata és nekünk ezt kell szolgálnunk! Éppen ezért, próbáltam már az alpolgármester személyének rám ruházott kiválasztásánál gesztust tenni mind a pártszínekben, mind a civil támogatással, avagy függetlenként bekerült képviselők irányába. Én megértem, hogy az idő rövidsége miatt szándékom talán nem ment át, ezért újabb egyeztetésre teszek javaslatot. Ez okból az alpolgármester választás a következő testületi ülésünk napirendjére kerül át, ma nem fogunk erről dönteni.
Ha már a köszönettel kezdtem beszédem, engedjék meg, hogy megköszönjem a korábbi városvezetés munkáját. Nem csak a közvetlen előttünk hivatalban lévő, hanem az elmúlt 30 év valamennyi testületének szeretnék köszönetet mondani. Külön kiemelném elődömet, Keszey Jánost, akinek a továbbiakhoz sok sikert és jó egészséget kívánok. A kampányban tett ígéretemhez híven a hivatal élére új jegyzőt is nevezünk ki januártól, személyének kiválasztása pályázati úton folyamatban van. Hoffmann Gyöngyi még hivatalban lévő, de a munkavégzés alól felmentett jegyzőnek is jó egészséget kívánok ezúton is.
A hivatal átvizsgálása, működésének optimalizálása az új jegyző irányítása mellett meg fog történni a közeljövőben, ebbe magukat az érintetteket, a hivatal dolgozóit is szeretném ötleteik, meglátásaik révén bevonni. A testület döntései a jövőben a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt fognak zajlani, így ahogy most is, a jövőben is minden nyilvános ülésről felvétel fog készülni, melyet a város hivatalos elektronikus felületein meg lehet majd tekinteni. Az Almádia Facebook fórum megalkotójaként a lakossággal való folyamatos párbeszéd alapvető fontosságú számomra. A lakossági kapcsolattartásnak a testületben azt szeretném, ha külön felelőse lenne. Az egyes városrészek felzárkóztatásáért és egységes fejlődéséért is egy-egy, lehetőleg abban a városrészben élő felelős testületi tagot szeretnék megbízni.
Létre kívánunk hozni egy településfejlesztéssel, településkép-védelemmel és városmarketinggel foglalkozó külön bizottságot is. Almádinak égető szüksége van egy átfogó, egységes koncepció mentén zajló fejlesztésre. Nem engedjük, hogy a városképet oda nem illő épületekkel, túlzsúfolt beépítéssel tegyék tönkre.
Megőrizzük a Balaton partját az Almádi emberek és az ide érkező vendégek számára, nem engedjük a focipályát és a négyméterest elkótyavetyélni, annak helyén közhasznú célt szolgáló létesítmények és szabad parti sáv kaphat csak helyet.
Megalapozzuk a következő években a helyi közösségi közlekedés létrehozásának feltételrendszerét, felmérjük annak lehetőségeit.
Felülvizsgáljuk a nagy kulturális és szórakoztató rendezvényinket, azok jövőjéről rövid időn belül döntést hozunk, ennek immár szakavatott hozzáértője is van testületünkben. Kiemelten kezeljük továbbra is a művészet és a kultúra támogatását, számítva az Almádiban élő művészek hathatós közreműködésére.
Ebben a ciklusban meg fog valósulni a bölcsőde projekt, Almádinak végre valahára lesz saját intézménye. Ennek formája nagyon rövid időn belül el fog dőlni. Hamarosan átadásra kerül az új, mintegy 250 gyermeket befogadó óvodánk is.
A szociális érzékenység egy jó városvezetés alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen. A magam részéről különös hangsúlyt szeretnék fektetni az idősek, a szociálisan rászorulók és a fogyatékkal élők helyzetének javítására. Országgyűlési képviselőként hosszú éveken át jövedelmem egy részét minden hónapban jótékony célra fordítottam. Erről polgármesterként sem szeretnék letenni. A jegyzőkönyv kedvéért is mondom, hogy a mai napon, az ülés későbbi részében megszavazandó illetményemből minden hónapban egy-egy Almádiban működő, jótékonysági, avagy közhasznú feladatokat ellátó szervezet működését kívánom segíteni. Vallom, hogy a politikai szolgálat, a városvezetés a város lakóinak szolgálata.
Új korszak virradt Almádira, egy fejlődő városért és az annak lakóiból álló emberi közösségért egyaránt fogok dolgozni.
Isten engem úgy segéljen!”
Tekintse meg az ünnepélyes eskütételről és az alakulú ülésről készült videót!