2019. szeptember 30. 12:00

1 hét amnesztia mindenkinek!

1 hét amnesztia mindenkinek!

Főleg annak, aki könyvtárba jár. Ugyanis ezen a héten pótdíj fizetése nélkül vissza lehet hozni a lejárt könyvtári könyveket. Emellett ezen a héten ingyen lehet beiratkozni a könyvtárba. Ennél fontosabb hírt nem tudunk elmondani.

Hétfőn elindultak az Országos Könyvtári napok. Három író-olvasó találkozó is részt vehetnek az érdeklődők. Két általános iskolás osztály Varró Danival találkozhat, beszélgethet.

Szintén a gyerekek számára fontos hír, hogy elindul az idei Könyvfaló pályázat. Mosonyi Emese, gyerekkönyvtárosunk egész nyáron ezen dolgozott. Begyűjtötte az új könyveket, létrehozta a feladatlapokat. A Könyvfaló pályázat célja ugyanis az, hogy minél több gyerekkönyvet olvassanak el az iskolások. Négy korcsoportban lehet olvasni, és feladatlapot kitölteni (abból kiderül, hogy figyelmesen olvastak-e a gyerekek). Év végén jön majd az eredményhirdetés, sok-sok díjazottal. A szervezők azt ígérik, hogy minden résztvevő elégedett lesz majd. És a gyerekek könyvolvasó felnőttekké válnak, hiszen ez a végső cél!

Jöjjenek a könyvbemutatók – felnőtteknek. Október 3-án, csütörtökön, 17 órakor Gráfik Imre: Építészeti hagyományunk nyomában című kötetét mutatja be a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője, Farkas Erika, és Dr. Sárkány Mihály, szociálantropológus, nyugalmazott egyetemi docens a szerző társaságában, a Pannónia olvasótermében.

Október 4-én, pénteken, 17 órakor Kovács Emőke: Balatoni Impressziók című kötetéről beszélget az író, az illusztrátor, Fekti Vera, és Dallos Zsuzsa. A könyvbemutató kapcsán Fekti Vera munkáiból kamarakiállítás nyílik a könyvtárban.

A könyvbemutató után a KorTársOlvasó felnőtt olvasópályázat zárása és nyitása következik. Erről a pályázatról is hiba lemaradni. Kedvenc könyvtárosaink Európa minden országából választottak egy-egy művet. Térkép is készül a pályázathoz, mindenki láthatja majd, éppen Európa melyik felén olvas az ott élők életéről. Idén 41 ajánlatot kaptak az olvasók, a következőben sem lesz kevesebb. Állítólag van, aki már 30 kötet felett jár. Ellenőrzés nincs, hiszen nem normális az, aki egy olvasópályázaton kamuzik.

Szombaton könyvtári kirándulás lesz. Ez jobbára szakmai kirándulás, de már tavaly is jöttek az olvasópályázat nyertesei. Pákozdra mennek a könyvtárosok és könyvbarátok, majd meglátogatják a Székesfehérvári Könyvtárat.

A könyvtár városunk egyik büszkesége. Amikor Sáray Anna, könyvtárvezető új megbízást kapott – azóta ő irányítja a kulturális központot – volt némi aggodalom az olvasókban, hogy mi történik a könyvtár színvonalával.

Nos, nem volt ok az aggodalomra. Szóllás Péter, a könyvtár új vezetője tartja a színvonalat. A könyvtár céljai ugyanis változatlanok. A város kulturális központjává szeretnének válni. Erős és ingyenes wifi-t építettek ki, hogy az internetezők is otthonra leljenek a könyvtárban.

Vágyálmuk tehát a következő: Megérkezik a könyvtárba a család. A gyerekek elmennek a gyerekkönyvtárba játszani, olvasni. A felnőttek elhelyezkednek a kényelmes olvasótermi székeknél, asztaloknál, kinyitják a laptopjukat, és indulhat a munka, vagy a tájékozódva kikapcsolódás.

Balatonalmádi könyvtára mindenkit vár! Érdemes körülnézni, könyvek között lenni.

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü