Tájékoztató az idegenforgalmi adóval kapcsolatos változásokról
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Kormányrendelet az idegenforgalmi adóra a vonatkozó törvényi szabályokhoz képest az adózók számára lényegesen kedvezőbb anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket fogalmazott meg. Eszerint az idegenforgalmi adót nem kellett megfizetnie a vendégnek, az adó beszedőjének pedig nem kellett beszednie és befizetnie az önkormányzati adóhatósághoz a 2020. április 26. és a veszélyhelyzet vége közötti vendégéjszaka után. Ezt a szabályt több veszélyhelyzeti jogszabály is tovább éltette.
Az utolsó módosítást tartalmazó 319/2021. (VI. 9.) Kormányrendelet az egyes, a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó gazdasági szabályokról szóló 498/2020. (XI. 13.) Kormányrendeletbe 2021. június 10-i hatállyal új rendelkezést iktatott be, mely szerint:
” A 2021. január 1. napja és 2021. június 30. napja közötti időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek nem kell beszednie, befizetnie, a megállapított, de be nem szedett adót azonban – kivéve, ha annak összege nulla – be kell vallania az adóhatósághoz.”
Ennek értelmében az idegenforgalmi adófizetési kötelezettség felfüggesztése 2021. június 30-át követő időszakra megszűnik, azaz 2021. július 1-jétől a vendégéjszakát eltöltő (megszálló) vendég köteles a települési adórendeletben meghatározott mértékű idegenforgalmi adót a szállásadónak megfizetni. A szállásadó pedig köteles a vendégtől az adót beszedni, a beszedett adóról a bevallást elkészíteni, az adóhatósághoz benyújtani és az adót befizetni.
Balatonalmádiban 2021. évben az idegenforgalmi adó mértéke 515 Ft/fő/vendégéjszaka.
Dr. Kovács János
jegyző