2021. február 10. 12:00

Katasztrófavédelem tájékoztatása

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az elkövetkező napok során hideg időjárás, változó jellegű csapadéktevékenység és viharos szél előfordulása várható Veszprém megye területén.

Készüljön fel, újra erőre kap a tél!!

2021. február 10.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenlegi előrejelzése szerint a hét közepétől ismét az évszaknak megfelelő hidegebb idő fogja alakítani Veszprém megye időjárását. A csapadéktevékenység csütörtökön az addig jellemző eső helyett feltehetőleg havazásba vált, s jelentősebb hótakaró is kialakulhat, valamint erősen megélénkülhet, majd viharossá válhat a szél, 80 km/h feletti széllökésekkel.

A várható jelentősebb széllökések miatt a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra kéri a megye lakosságát, hogy otthona, illetve ingatlanja környékéről gyűjtsék össze és vigyenek be az épületbe minden olyan tárgyat, amit a szél felkaphat – ezek ugyanis súlyos sérüléseket okozhatnak. Haladjanak távol a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést. Hasonló okok miatt gépjárműveikkel lehetőség szerint ne parkoljanak fák közelében! Amennyiben tudomásuk van ingatlanjuk területén elszáradt vagy veszélyesen megdőlt fa található, a személy és a vagyonbiztonságot érdekében gondoskodjon annak eltávolításról.

A feltehetően megváltozó útviszonyok és a hideg időjárás miatt tanácsoljuk, hogy az autóval történő útnak indulás előtt ellenőrizzék a jármű műszaki állapotát és felszereltségét! A közúti közlekedés jellemző téli veszélyei a csúszós, jeges utak, a változó időjárási körülmények, a hótorlaszok, elzárt útvonalak, a szűk látótávolság, valamint a kényszermegállások. Emiatt ajánljuk, hogy a gépkocsinkban tartsunk többek között takarót, jégkaparót, jégoldó folyadékot, elsősegélycsomagot, elemlámpát és indítókábelt! Törekedjenek arra, hogy amennyiben útnak kell indulni, lehetőleg teljesen feltankolt gépjárművel tegyék meg. Az esetlegesen bekövetkezett közúti esemény során a segítségkérés érdekében tartsák feltöltött állapotban a mobiltelefonjaikat. Havas időben csúszós, jeges utakkal, lezárt útszakaszokkal és csökkent látótávolsággal kell számolni, ezért időben induljanak útnak, s számoljanak azzal a lehetőséggel, hogy a megszokottnál jóval lassabban tudnak csak haladni.

Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokkal, az aktuális útviszonyokkal kapcsolatos pontos információk érdekében felhívjuk a figyelmet a katasztrófavédelem ingyenesen letölthető alkalmazásának, a VÉSZ-nek a használatára. A program segítségével folyamatosan képet kaphatunk az aktuális helyzetről, legyen szó az utak állapotáról, vagy akár az időjárásról!

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit! A megfelelő tájékozottság a megelőzés egyik fontos eleme! Baj észlelése esetén pedig hívják a 112-es segélyhívó számot!

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü