2021. január 29. 12:00

Nemzeti Művelődési Intézet tájékoztatója

Nemzeti Művelődési Intézet tájékoztatója induló a közösségszervezés alapszakról

A Nemzeti Művelődési Intézet küldetése a közművelődési szakmához szükséges különböző szintű képzési programok módszertani támogatása, ezekről megfelelő tájékoztatás nyújtása.

Ez érinti a felsőoktatás területét is, hiszen 2017 szeptemberében elindult a fiatalok és felnőttek művelődésével foglalkozó szakemberek képzése, az egykori népművelő, majd művelődési menedzser és művelődésszervező szakok utódja, a közösségszervezés alapszak, amely mára igen sikeressé vált; 2018-tól pedig folyamatosan indul a kulturális mediáció mesterszak is.

Jelenleg 12 intézményben érhető el a közösségszervezés BA képzés (köztük Veszprémben, a Pannon Egyetemen is) és 4 intézményben kulturális mediáció mesterképzés.

A 2021 szeptemberétől induló képzésekre 2021 február 15-ig lehet jelentkezni az általános felvételi eljárás keretében.

A felsőoktatási intézmények várják mindazok jelentkezését, akik a kultúra terjesztése, közösségszervezés, közösségfejlesztés, rendezvények szervezése, kulturális tevékenységek végzése, ifjúsági közösségek és programok, ifjúságsegítés és/vagy a felnőttek képzésének szervezése, tréningek, képzések tartása iránt érdeklődnek, szeretnének emberközeli, mozgalmas munkát, jó a kommunikációs képességük, és nyitottak a másokkal történő együttműködésre.

A Nemzeti Művelődési Intézet youtube csatornáján lévő népszerűsítő kisfilm linkje: https://www.youtube.com/watch?v=gxiR3kSI7Tk.

A Közösségszervezés alapszak Veszprémben, a Pannon Egyetemen is indul 2021-ben nappalin és levelezőn is, ezzel kapcsolatban itt találhatók információk: https://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szervezet.php?szer_id=304&elj=21a

Kérdés esetén állunk rendelkezésre,

Dr. Baloghné Uracs Marianna

igazgató

Veszprém Megyei Igazgatóság

E-mail: uracs.marianna@nmi.hu

Mobil: +36 20 282-7683

Iroda: 8200 Veszprém, Virág Benedek u.4.

Honlap: www.nmi.hu

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü