2020. november 2. 12:00

„Év Balatoni Háza 2020”

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ)

Ismét elindult az „ÉV BALATONI HÁZA 2020.” építészeti díjpályázat

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ) – a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatásával – immár harmadik alkalommal felhívást tesz közre az

„Év Balatoni Háza 2020” díj elnyerésére.

A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre. Az „Év Balatoni Háza 2020.” díjra lakóházzal, középülettel és gazdasági/üdülő épülettel lehet pályázni.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (a 2000. évi CXII törvény által meghatározott) területén megépült olyan – 2013. január 01. után használatba vett – épületekkel lehet pályázni, melyekkel szemben építésfelügyeleti eljárás nem indult. Pályázni olyan belföldi természetes magánszemély (építész tervező) tud, aki a pályázatra benyújtott épület terveit saját nevén jegyzi, a tervezéshez érvényes tervezői jogosultsággal rendelkezik, valamint a pályázat feltételeit elfogadja.

A bírálatot 8 tagból álló szakmai bizottság végzi, melynek tagjait a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, a Somogy Megyei Építész Kamara, a Zala Megyei Építész Kamara, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség delegáltjai alkotják. A Bíráló Bizottság elnöke Füleky Zsolt a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkára.

A pályázat díjazása:
Az „Év Balatoni Háza 2020” díj három kategóriában kerülhet kiosztásra:
– Az Év Balatoni Lakóháza 2020.
– Az Év Balatoni Középülete 2020.
– Az Év Balatoni Gazdasági/Üdülő Épülete 2020.
A díjazás pénzjutalom és az adományozást igazoló oklevél. A díjazásra összesen bruttó 1 000 000 Ft áll rendelkezésre. A díj átadására 2021. első negyedévében kerül sor.

Részletes információk és a pályázati anyag benyújtása azevbalatonihaza.hu honlapon.
A benyújtás határideje: 2020. december 15.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina
a bíráló bizottság titkára

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü