2020. június 10. 12:00

Keressük a legvirágosabb balkonokat és kerteket!

Indul a Virágos Magyarország verseny – a Magyar Turisztikai Ügynökség május 15. és július 1. között várja azokat az erkélyekről és kertekről készült fotókat, amelyek megmutatják, hogy milyen dísznövények, egynyári- és évelő virágok, fűszernövények szépítik a balkonokat, erkélyeket, kerteket.

Május 15-én indul a „Virágos balkonok, virágos kertek” elnevezésű pályázat, melynek keretein belül a Magyar Turisztikai Ügynökség több mint hat héten át várja az előkertekről és erkélyekről készült fényképeket. A negyedszázadosnál is hosszabb múltra visszatekintő Virágos Magyarország verseny hazánk legnépszerűbb környezetszépítő kezdeményezése, idén, a pandémiás körülményekhez igazodva átalakul. A verseny 27 éves fennállása alatt még egyszer sem maradt el, így idén, a helyzethez alkalmazkodva is megrendezzük a Virágos Magyarországot, csak egy különleges formában. 2020-ban az önkormányzatok helyett az egyéni erőfeszítéseket ismerjük el, így kaphat díjat a legszebb balkonkert, a legvirágosabb előkert tulajdonosa – mondta az MTÜ vezérigazgatója. Guller Zoltán abban bízik, hogy az átalakult verseny a hazai díszkertész szakmának is támogatást nyújthat ebben a példa nélküli helyzetben.

Pályázni 2020. május 15-től lehet összesen 6 db balkonkerti/előkerti fotóval és egy legfeljebb 400 karakteres leírással, 2 kategóriában („Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert”). A fotókat július 1-jéig várják a szervezők a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny honlapján (palyazat.viragosmagyarorszag.hu).

A verseny fővédnöke Borbás Marcsi, a szakmai zsűri tagja Bálint Gyuri bácsi és számos neves kertészeti szakember, akik kategóriánként az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet díjazzák majd 150 ezer forintos kertészeti utalványokkal az augusztusi eredményhirdetésen. Ezen kívül 7-7 pályázatot 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal jutalmazzuk, továbbá egyedi, tematikus díjakat is kiosztunk a különleges pályaműveket beküldők között. A közönség is szavazhat kedvenceire, mindkét kategória 3-3 legnépszerűbb pályázata 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyer.

További információ:

www.palyazat.viragosmagyarorszag.hu

www.palyazat.viragosmagyarorszag.hu/versenyfelhivas

www.facebook.com/viragosmagyarorszag/

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü