2020. március 2. 12:00

Lakossági tájékoztatás sorfásításról

Kedves Almádi lakosok!

A Balatonfűzfői úti nyárfasor településképünk meghatározó része. A mintegy 70 éves fasor életét a 12 évvel ezelőtti szakszerű gallyazással, visszacsonkolással tíz évvel még meg tudtuk hosszabbítani. A túlkoros és túlméretes – puhafák esetében – szépkorúnak számító faegyedek döntő többsége mára közvetlen veszélyforrást jelentenek és az országos főközlekedési út, a kerékpárút és a gyalogjárda forgalmára. A 35-40 méteres magas, nyurga lombkorona a fák közvetlen szomszédságában lévő épületeket, építményeket és annak lakóit is folyamatosan veszélyezteti.

A fasor állapotfelmérésére, ennek ismeretében a beavatkozás mértékének megállapítására még tavaly tavasszal, a szakma elismert szakértőit kértük fel. A szakértői anyag sajnos igazolta aggályainkat. A fák egészségi állapota folyamatosan romlik. Erre utalnak a kéregelhalási jelek, illetve a lombkoronából lefelé induló gombafolyásokkal kísért korhadási folyamatok. A gyakorta 15-20 méter hosszúságot is elérő ágakon szélnyomás hatására óriási erők ébrednek, melynek a fa ágai már nem tudnak ellenállni, a lehasadás, törés, leszakadás kockázata igen nagy és bármikor bekövetkezik, bekövetkezhet. Ez a kockázat a lombosodás előre haladtával fokozottan nő.
Tavaly nyáron és ősszel ebből kifolyólag konkrét károkozások is történtek intő jelként. A hatalmas fák stabilitását jelentősen csökkenti a nyílt színi csapadékvíz elvezető árok, amely a gyökérzet fizikai életterét korlátozza, nemkülönben az ellensúlyként működő földtakarás is hiányos az árokpart miatt. A gyökerek az ivóvíz és gáz közműveket, a lombkorona az elektromos légvezetékeket és a kábel tv vezetéket veszélyezteti.
A szakértői vélemény a potenciális veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a jegenyenyárak kivágását írja elő. A Balaton felőli oldal kínai nyárfái kisebb baleseti kockázattal bírnak, ám az egységes sorfásítás, jövőbeni utcakép érdekében a jegenyenyárak kivágásával együtt célszerű ezt a munkát is elvégezni.
A szakértői véleményben leírtak ismeretében és a szemmel, laikusként is érzékelhető veszélyre tekintettel az önkormányzat nem tudja felvállalni a károkozás bármikor bekövetkező jövőbeni kockázatát, ezért a 2020. évi költségvetésében forrást biztosított a fák szakszerű kivágására, továbbá új fasor telepítésére.
A hatósági engedélyek beszerzése folyamatban van, a fakivágás tervezett időpontja 2020. március.
A Balatonfűzfői út nevezett szakaszának sorfásításának tervezésének tárgyában előrehaladott tárgyalásban van a Városgondnokság egy országos hírű tájépítésszel. A tervezési feladat során figyelembe kell venni a főútvonal későbbi bővítésének a lehetőségét, adott esetben leállósáv, parkoló, zöldsáv megépítését.
Az őszre tervezett fásítás alkalmával legkevesebb 100-120 fa ültetésével számolunk a kivágásra ítélt 36 fa helyett. Fontos lesz a fajtaválasztás: lassú növekedéssel bíró, terebélyes lombkoronát nem növesztő, dekoratív, alacsony gondozás igényű, ugyanakkor az ápolási munkákat jól bíró, a közúti forgalmat, kipufogó gázokat elviselő, kórokozókkal, kártevőkkel szemben ellenálló fafajta legyen.
Biztosíthatjuk a lakosságot, hogy a munkálatokat követően– a közvetlen balesetveszélyes állapot megszüntetésén túl – a településképet pozitívan befolyásoló megoldás fog születni már rövid távon is.
Agg Z. Tamás Balatonalmádi Városgondnokság intézményvezető
Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü