2023. szeptember 11. 14:34

Szabadidő: Múltidéző napok Balatonalmádiban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával

Pomerium – Nyitott házak ünnepe

Múltidéző napok Balatonalmádiban

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik fontos célja, hogy a helyi közösségek bevonásával feltáruljanak az itt élők és a látogatók számára a térség rejtett értékei, történetei, az emberi sorsok és a kulturális kincsek. Ezt valósítja meg a TÁJTÉKA szeptember 22-24. között Balatonalmádiban, ahol "Pomerium - Múltidéző napok Balatonalmádiban" címmel rendez az Europa Nostra-díjas Budapest100 mintájára a helyi civil szervezetekkel és önkéntesekkel kulturális fesztivált, amelyen a helyi közösségeket és épített örökséget ünneplik.

Fotó: Magda-lak | Forintos-Berki Judit

Az őszi hétvégén az érdeklődők számára megnyílnak Balatonalmádi ikonikus helyszínei, gyönyörű villaépületei, ismertebb intézményei, szállás- és vendéglátóhelyei, melyek nagy része a 19-20. század fordulóján épült. A háromnapos rendezvény látogatói betekinthetnek a nyitott kertekbe és épületekbe, és kisebb műsorokat, tematikus, az adott helyhez kapcsolódó előadásokat hallgatva megismerhetik a város, az épületek és a benne élők történeteit.

Fotó: Monbrécia-villa | Forintos-Berki Judit

Az esemény a KÉK - Kortárs Építészeti Központ TÁJTÉKA projektjének keretében, a VEB2023 EKF program részeként valósul meg. A TÁJTÉKA a Balaton-felvidék örökségeivel és jövőjével foglalkozó program. A helyi közösségekkel együtt szervez eseményeket, hogy megmutassa, hogyan lehet ma kötődni egy történeti tájhoz és fenntartható, kísérletező szemléletű tájhasználati gyakorlatokat kialakítani. Balatonalmádiban a KÉK által szervezett, 13 éve sikeresen működő, Europa Nostra-díjas Budapest100 fesztivált Pomerium néven valósítják meg a helyi épített örökségre alapozva, a helyi közösségekkel együtt dolgozva.

Fotó: Pannónia Étterem | Fortepan | Inkey Tibor

Az egyedülálló programot az Almádiért Közalapítvány és a Bauxitkutató Természetjáró Egyesület, valamint együttműködő partnereik: Balatonalmádi Város Önkormányzata, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, a Balatonalmádi Városgondnokság és számos helyi civil szervezet, egyesület építi fel.

Fotó: Kovács-villa | Forintos-Berki Judit

Pénteken városi sétával indul az ünnep, a csatlakozó helyszíneket szombaton és vasárnap lehet meglátogatni, ahol az épületek bemutatása mellett koncertek, kiállítások, közösségi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a város ünnepén, amely közelebb hozza a városlakókat és a közösségeket.

Fotó: Budapest100 | Schöff Gergely

A szervezők célja, hogy a programmal együtt közösséget is építsenek: miközben megszólítják a lakókat, szomszédokat, együtt ünnepeljék velük és minden helyi és a városhoz kötődő látogatóval Balatonalmádi épített értékeit.

A fesztiválról további részletek a rendezvény oldalán és a Facebook-eseményben olvashatók.

Fotó: Buszpályaudvar | Fortepan

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü