2022. december 11. 13:18

TÁJTÉKA | NYITOTT HÁZAK ÜNNEPE BALATONALMÁDIBAN | MŰHELYMUNKA

Balatonalmádi ad otthont a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) TÁJTÉKA projekt egyik közösségi eseményének, amely 2023-banvalósul meg.

A TÁJTÉKA projekt a Balaton-felvidék intelligens tájhasználatának elősegítéséről, támogatásáról szól. A szakmai és kulturális hálózatok létrehozása mellett különböző eseményeket is szervezünk 2023-ban, amelyek módszertani alapját a KÉK több éve sikeresen működő programjai adják.

Ezek közül az egyik a 2011 óta minden évben megrendezett Budapest100, amelynek keretében lakóházakat és középületeket nyitunk meg a látogatók előtt egy hétvégére önkéntesek segítségével és lakók, dolgozók bevonásával. A rendezvény célja bemutatni az egykori és jelenlegi lakók történeteit, felhívni a figyelmet az épített örökség értékeire, és összehozni egy-egy ház, utca, környék közösségét a közösen megvalósított (nem csak építészeti témájú) programok segítségével.

Ennek a programnak a helyi adaptációját szeretnék a szervezők 2023 során Balatonalmádiban is meghonosítani.

Balatonalmádi városa rendkívül értékes és sokszínű épített és kulturális öröksége remek alapot jelent egy ilyen eseményhez, melyet a szervezők a helyi közösségek közreműködésével fognak megvalósítani. Az előkészítéshez olyan helyi szereplőket is bevonnak a szervezésbe, akik már most is jelentős szerepet töltenek be Balatonalmádi életében és valódi kapcsolatuk van a lakosokkal. A helyszínek kiválasztása, a programok kitalálása és megvalósítása mind a helyi lakosokkal együtt történik, hogy valóban az ő igényeikhez igazodjon az esemény, és hogy a program akár hosszabb távon is fenntartható legyen.

Csatlakozzon Ön is ehhez a különleges kezdeményezéshez és legyen részese a programnak!

Várjuk ötleteit a következő témákban:

Vonjuk be még több embert a szervezésbe! Bárki lehet, családtag, barát, ismerős, aki nyitott a kezdeményezésre, és önkéntes szervezőként tudná támogatni a programot.

Melyik lakóház, lakóközösség (akár utca szinten) szállna be szívesen a programba? Nagyon sok intézményt, klasszikus műemléki helyszínt van már a javaslatok között, de a programnak lényeges részei a lakóközösségek, az emberi történetek. A lakóházak lehetnek régiek vagy újak, szépek vagy kevésbé látványosak, a lényegesek a bennük élők.

Gondolkodjunk sétaútvonalakban, túrákban! Ezek szólhatnak épített és természeti értékekről, helytörténetről stb.

Keressünk konkrétabb helyszíneket, akár köztereket, melyek otthont adnak a városi közösségi programoknak!
Mit lehet megmutatni az intézményekből?
Programok, szervezők, közösségek stb.

Szeretettel várunk mindenkit 2022. december 16-án, pénteken 14.30 órától a Pannónia Kulturális Központban. A találkozót kb. 2 órásra tervezzük, hogy a 17 órakor kezdődő vegyeskari koncertről senki se maradjon le, aki szeretné meghallgatni!

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

BP100 x Almádi prezentáció

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü