2022. április 1. 08:40

EZÜSTÉREM A MEGYEI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIÁN

Ajkán került megrendezésre a IV. korcsoportos kézilabda Diákolimpia megyei döntője, ahol a lányok mezőnyében iskolánk csapata képviselte a balatonalmádi körzetet. A megyei megmérettetésen 7 csapat vett részt. A sorsolást követően iskolánk csapata Pápateszér, Tapolca és Ajka csapataival játszott. Mindhárom mérkőzést ügyes, tetszetős játékkal megnyerték a lányok, így a döntőbe jutottunk. A fináléban a másik csoport győztesével, a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola csapatával találkoztunk. A döntő mérkőzésen nagy küzdelmet, jó játékot láthattak a nézők, mindkét csapat nagy elszántsággal, nagy akarattal játszott. A végén a veszprémi lányok örülhettek a győzelemnek, a sérüléstől megfogyatkozott almádi lányok nyakába az ezüstérem került. Csapatunk a 2. hellyel továbbjutott az országos elődöntő selejtezőjébe. Gratulálunk! Kovács Lottinak mihamarabbi gyógyulást kívánunk! A Csapat tagjai: Blazsur Hanna, Tárkány-Szűcs Emma, Ács Fanni, Kovács Lotti, Perényi Dorka, Somogyi Szofi, Szabolcs Bíborka, Jaksa Kata, Rasovszky Rézi, Oláh Rebeka.

Forrás: Györgyi Dénes Általános Iskola

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü