Almádinfó dr. Kepli Lajos polgármesterrel - 2022. március
A február végi testületi ülésen valamennyi napirendet egyhangúan fogadta el a testület, egyben a város 2022. évi költségvetését is. Már többször beszéltünk arról, hogy az idei év különösen nehéz lesz, a sok elvonás és a pandémia kapcsán keletkezett bevételkiesések miatt mégis sikerült elkészíteni a város büdzséjét úgy, hogy nem kellett hitelt felvennie a városnak. Milyen lehetőséget ad Almádinak idén a költségvetés?
Nagy sikernek érzem, hogy az ülés mind a 30 napirendjét egyhangúan fogadtuk el, ez egy pozitív jel. Ráadásul olyan komoly témákban kellett döntéseket hoznunk, mint például az idei év költségvetése. Az ülést nyilván megelőzte sok vita, informális egyeztetés és még a bizottsági üléseken sem volt ennyire egyértelmű a helyzet, de én azt gondolom, hogy a testületi ülésre mindenki belátta, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb költségvetést állítottuk össze, s ami a legfontosabb, hogy ez a büdzsé biztosítja Balatonalmádi működését a 2022-es évben. Bár nehéz most az anyagi helyzetünk, de a stabil működés mellett lesz lehetőségünk egy kicsit előre is haladni, mert a pályázatokhoz tudunk saját erőt biztosítani. Fejlesztéseket idén szinte kizárólag csak így tudunk finanszírozni.
Idén – két év után újra – sikerül kiírni a helyi civil kulturális és sportpályázatokat, amit biztosan nagy örömmel fogadnak majd az almádi egyesületek. Mekkora összeget tudott a város elkülöníteni erre a célra?
Kulturális pályázati célra összesen 2.650.000 Ft, civil szervezetek támogatására 1.650.000 Ft támogatási összeg áll rendelkezésre idén. Sportrendezvényt 1.500.000 Ft pályázati összegben tudunk támogatni, szabadidősport kategóriában csaknem 6.000.000 Ft a pályázható összeg, egyéni sportoló kategóriában pedig 500.000 Ft a keretösszeg. Nagy öröm számunkra, hogy idén újra tudjuk anyagilag segíteni a kulturális civil egyesületeket és a sportolóinkat.
Az elmúlt két évben – bár pályázatot nem írtunk ki – egyéni kérelmek alapján tudtuk támogatni a helyi projekteket, de az ilyen típusú beadványok tervezhetetlenné tették a költségvetést. Ezért választottuk idén a mindenki számára jobb és tervezhetőbb megoldást és kiírtuk a pályázatokat. A felhívásra március végéig lehet jelentkezni, a részletek a városi honlapon olvashatók. Bízom benne, hogy az anyagi támogatás hatására városunkba újra visszatér a pezsgő civil- és sportélet, úgy, vagy még jobban, mint ahogy a járványhelyzet előtt volt.
Balatonalmádi város megkezdte felkészülését az idei turisztikai szezonra, főként a strandok tekintetében.
A strandokat idén is – a tavalyi évhez hasonlóan – az önkormányzat működteti, ott már javában folynak az előkészületi munkálatok. Idén mindenképpen szeretnénk elkerülni azt, ami a tavalyi évben megtörtént, hiszen mikor a Kisfaludy Program támogatásából felújítottuk a strandjainkat, sajnos a pályázati konstrukciónak köszönhetően még az utolsó pillanatban, sőt, a szezonba nyúlóan is zajlottak a kivitelezési munkálatok. Idén a szezon kezdetére, tehát legkésőbb május végére szeretnénk olyan állapotba hozni strandjainkat, hogy minden szolgáltatás működjön és ezáltal a strand minden igényt kielégítsen, sőt, még egy magasabb színvonalat is szeretnénk elérni. Most elég sokat költünk saját erőből a strandokra, itt kisebb-nagyobb javításokra, karbantartásra, apróbb fejlesztésekre kell gondolni, ezek nem mindig látványosak, de mindenképpen nagyon fontos feladatok. Azt gondolom, hogy nyárra Balatonalmádiban a látogatókat három jól felkészült strand fogja várni.
Várható-e idén is a tavalyihoz hasonló strandfejlesztési támogatás?
Igen, már be is adtuk a pályázatot. A szoros határidőre való tekintettel a közbeszerzési határérték alatt maradtunk és kizárólag a Wesselényi strandot szerepeltettük a kérelmünkben, hiszen a korábbinál sokkal szigorúbb feltételeket szabott a pályáztató, így csak ez a strand felelt meg a kritériumoknak. 30 millió forintra pályáztunk ezúttal is, s a célok között szerepel az akadálymentes vízbejutás segítése és napelemes E-bike töltőpont kiépítése is, de a külső strandi zuhanyzókat is ebből a forrásból szeretnénk rendbe tenni. Sajnos azonban a pályázatnak még mindig nincs eredménye, pedig a kivitelezési munkálatokat már el kellene kezdeni ahhoz, hogy a szezonra elkészüljön. Bízunk abban, hogy meghosszabbítják a határidőt, így lesz módunk – nyertes pályázat esetén – a szezon után, ősszel elvégezni ezeket a feladatokat.
A strandi apartmanok is szálláshelyként lesznek értékesítve?
Tavaly az önkormányzat értékesítette ezeket az apartmanokat, de ez számunkra túl nagy erőforrás-ráfordítással járt és nem biztos, hogy ez a legcélszerűbb üzemeltetési forma, ezért idén úgy döntöttünk, hogy újra kiírjuk a pályázatokat. A felhívás 5 éves, hosszú távú üzemeltetésre szól és cserébe előírjuk, hogy klimatizálni kell az apartmanokat. Az éves díj 5,5 millió forint, ami a tavalyi év tapasztalatai alapján teljesíthető.
A testület pályázatokkal kapcsolatban is tárgyalt, van olyan felhívás, melyre most adják be a pályázati anyagot, de van olyan, ahol már a kivitelezés van soron. Melyek ezek?
A Kolostorkert ezek közül időben a legközelebbi, hiszen július végéig el kell készülnie. Jelenleg még a kivitelezőt keressük, közbeszerzéssel, s még zajlik az eljárás. Bízunk abban, hogy március elején már szerződést tudunk kötni, hiszen akkor lesz lehetőség a munkálatok határidőre történő befejezésére. A Wesselényi strand keleti oldalára tervezett szauna ház pályázatát újra beadjuk, és ha eredményesek leszünk, a beruházás a jövő télre fog majd elkészülni. Pályázat beadásáról döntöttünk a Vörösberényi Kultúrház épületének energetikai fejlesztésével kapcsolatban is, ez a projekt a nyílászárók cseréjét, épületszigetelést és napelemeket is tartalmaz.
Hamarosan megkezdődnek az útfelújítási munkálatok is, melyeket a tavaly kapott kormányzati támogatásból tudunk finanszírozni. Vannak olyan utcák a listában, ahol korábban nem volt aszfaltburkolat, ezek felújítása engedélyköteles, itt a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést később tudjuk kiírni. Azon utcák esetében azonban, ahol a meglévő burkolatot kell felújítani, ott a közbeszerzést nemsokára kiírjuk, hogy az eljárás lefolytatása után mielőbb megkezdődhessenek a munkálatok. Kivétel a Szabadság utca, ahol a vízvezetékek cseréje is megtörténik majd, de a DRV ezt csak jövő év elején tudja elvégezni, ezért ezt az utcát csak ezután újítjuk fel.
Szerencsére ez esetben a támogatási konstrukció lehetővé teszi, hogy akár jövő év végéig felhasználjuk a kapott forrást. Ezúton is köszönjük a támogatást Magyarország kormányának és dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő úrnak a segítséget, melyet a támogatások megszerzésében nyújtott.
Készül Balatonalmádi településfejlesztési és településrendezési terve, amelynek költsége szintén szerepel a város idei büdzséjében. Jelenti-e ez a helyi építési szabályzat, azaz a HÉSZ megváltoztatását?
Egy alapvető kérdéshez érkeztünk most el: vajon merre haladjon tovább Balatonalmádi? Ez a kérdés felmerült már többször a közösségi médiában, az embereket érinti és érdekli, sőt testületi ülésen is beszéltünk már róla és úgy érzem, a képviselők is megosztottak ebben a témában. A kérdés az, hogy megmaradjon-e Almádinak ez a kisvárosias, falusias jellege, s a város továbbra is tulajdonképpen a négy településrész konglomerációja legyen csupán és inkább infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodjuk. Vagy biztosítsunk teret a város további bővülésének, nyilván korlátok között. Személyes véleményem az, hogy ezt a várost 15 ezresnél nagyobbra nem lehet felduzzasztani, nem is célszerű, de ezt meg lehet oldani és így még élhető maradna a város. Földrajzilag egyik irányban sem tudunk már tovább terjeszkedni, inkább a meglévő lakásállomány felújításával lehetne a bővülést megoldani, ami tulajdonképpen már jelenleg is zajlik, hiszen egyre több nyaralóingatlant minősítenek át lakóházzá. De hogy mi a célunk a városközponttal és az egyes övezetekkel? Ezt mind-mind az új HÉSZ fogja eldönteni. Itt nagyon széles körben kell majd a lakosság véleményére támaszkodnunk. Hiába mondjuk mi azt, hogy ezt a testületet és engem, mint polgármestert azért választottak meg és azért cserélték le az előzőt, mert az emberek a fejlődésre szavaztak, egyáltalán nem mindegy, hogy ez a fejlődés hogyan következik be. Épp most, a Kuckó helyén épülő épülettel kapcsolatban bontakozott ki az a vita, hogy szeretnének-e az emberek a városközpontban emeletes házakat látni. Alapvetően egy városközponthoz hozzátartoznak az emeletes épületek, nyilván nem mindegy, hogy milyen épület, hogy néz ki és hol lehet mellette parkolni. Kérdés tehát az is, hogy a még beépítetlen területeken milyen mértékben engedjük meg társasházak építését. Az igények és a megkeresések folyamatosan érkeznek, ezért fontos eldönteni, hogy ennek teret adjuk-e az új HÉSZ-ben. A jelenlegi szabályzatot megörököltük, a mostanában épült és a jelenleg épülő társasházak ezen régi szabályozás eredményei. Az építéshatósági feladatok elkerültek az önkormányzatoktól. Ezért nagyon meg van kötve a kezünk, ha a beadott építési engedély megfelel minden előírásnak, akkor nekünk azt engedélyeznünk kell.
Mit tud tenni a város, ha nem akar ennyi társasházat Almádiban? A HÉSZ-ben szabályozható ez a kérdés?
Persze, a HÉSZ-ben szabályozható, hogy mely övezetben milyen épületek épülhetnek, de az önkormányzat szabályozhatja a társasház nagyságát is, vagy akár teljesen megtilthatja az ilyen típusú épületek építését, bár ez elég szélsőséges eset. Inkább az az eldöntendő, hogy mekkora telken engedélyezzen egy nagyobb, akár többlakásos lakóingatlan építését, hány parkolóhellyel, milyen épületmagassággal. Azt gondolom, hogy ezek azok a paraméterek, melyekkel inkább foglalkoznunk kell.
Hogyan zajlik majd ez a folyamat? A lakosság miként tud részt venni a véleményezésben?
Ezt a vitát mindenképpen társadalmasítani kell, be kell vonni a nyilvánosságot. Egyelőre a beindításról van szó, első körben be kell vonnunk tervezőirodákat, akik szakértői oldalról alátámasztják majd azokat a kritériumokat, amiket a képviselőtestület a lakosság véleményét is meghallgatva felállít. Valamint az elmúlt évek során a lakosság részéről érkezett számtalan egyedi kérelem a HÉSZ módosításával kapcsolatban, ezeket is felül kell vizsgálnunk, mi indokolt és mi nem az. Így tudunk megalkotni egy olyan koncepciót, ami mentén el tudjuk fogadni az új helyi építési szabályzatot, s ezt követően a város a szabályzat alapján elfogadott irányban halad majd tovább. Ez az idei év egyik fontos feladata lesz.
Döntött a testület az Új Almádi Újság kiadásával kapcsolatban, s a jövőben a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár gondozásában jelenik meg az újság.
Azt gondolom, hogy a városi újság kiadása, mint feladat tökéletesen illik a közművelődési intézmény profiljába. Amit e lépés kapcsán többen féltettek, az az újság függetlensége, de ez a félelem teljesen alaptalan, hiszen bár a lapot teljes egészében az önkormányzat finanszírozza, a város vezetése eddig sem és ezután sem szól bele a szerkesztőbizottság munkájába. Ezen döntéssel az újság szabályozása a közművelődés intézmény SZMSZ-ének részévé vált, és a szerkesztőbizottság tagsága és munkája is legalizálva lett, hiszen eddig tulajdonképpen informálisan végezték csak ezt a tevékenységet. Hosszú idő óta tulajdonképpen ugyanaz a szerkesztőbizottság dolgozik együtt, a tagok társadalmi munkában végzik ezt a feladatot, amit ezúton is szeretnék a város és a képviselőtestület nevében megköszönni. A legkevesebb, én azt gondolom, hogy ennyi év után a munkájukat hivatalossá tettük és a szabályozást a közművelődési rendeletünkbe is belefoglaltuk. Ez elismerése a szerkesztőbizottság munkájának. Az Almádi Újság ettől a döntéstől nem fog megváltozni, csupán a jogi környezet és kiadó személye módosult.
Forrás: Új Almádi Újság 2022. márciusi szám / JVE