2019. december 6. 12:00

Paktum Iroda közleménye

A Paktum Iroda tájékoztatója Bán Lászlótól

Jó eredményeket ért el a foglalkoztatási paktum

A foglalkoztatásban jelentkező gondok, kihívások kezelését célzó Balatonfüred-Balatonalmádi közös helyi foglalkoztatási együttműködési projekt, rövid nevén a Paktum két éve fut. Célja, hogy a térségben a munkaadók és a munkavállalók könnyebben egymásra találjanak, így minél többen kerüljenek vissza a munkaerőpiacra. A Paktum szervezésében október végén külön rendezvény foglalkozott a vállalkozásfejlesztéssel, a céges kommunikációval és a munkaerő megtartással, a közönség soraiba elsősorban helyi vállalkozókat vártak. Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere a rendezvényen úgy fogalmazott:

– Nagy öröm, hogy ma ennek a projektnek a sikeres működéséről számolhatunk be. Mind a balatonfüredi, mind a balatonalmádi járásban magas a Paktum keretében álláshoz jutottak száma, valamint a Paktum keretében a munkaerő piaci programunkban résztvevők száma.

A 2017-ben indult Paktumról pozitív visszajelzések érkeztek, sokan ezen keresztül találták meg új munkahelyüket, mondta a Balatonfüredi Naplónak Gajdos Attila projektmenedzser.

– A Paktum sikeren működik, ezt visszakapjuk a számokból is, ugyanis az előre megtervezett indikátorszámokat már idén őszre majdhogynem elértük. Ezzel párhuzamosan a pénzügyi kifizetések is haladnak, gyakorlatilag 70-75%-on áll a projekt előrehaladása pénzügyileg. Szakmailag ennél magasabb szinten állunk, a tervezett létszámnak a 90%-át elértük. Van olyan munkaadón a rendszerben, aki többször és több alkalmazottat vett fel a Paktumon keresztül. A sikerekben kiemelkedő szerepe van a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak, a Balatonfüredi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának, és a Balatonalmádi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának.

Bán László

Legfrissebb híreink
2024. július 25. 09:21

MÁV Tájékoztató

tovább
2024. július 24. 15:06

Főépítészi lakossági fórum: 2024. augusztus 5. 18:00

Balatonalmádi Város Képviselő-testülete 279/2023.(X.26.) számú határozatában a településrendezési eszközeinek módosítását döntötte el Balatonalmádi 3529 hrsz-ú területet érintően. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rend.) 62. § szerinti általános eljárás szabályai szerint folytatja le az Önkormányzat. A Rend. 65. § (3) bekezdése alapján lakossági fórumot tartunk. tovább
2024. július 18. 15:14

Sikeres pályázat: kulturális, turisztikai és helyi közösségi programokat támogató mobillelátó beszerzése indul Balatonalmádiban

​​​​​​​A 340 férőhelyes mobillelátó beszerzésével hosszú távú cél a város turisztikai és kulturális vonzerejének, programkínálatának növelése, továbbá a helyi identitást és közösségi együttműködést segítő programok lebonyolítása. A projekt megvalósítási határideje: 2024. december 31. tovább
2024. július 18. 11:05

Egészségügy: ingyenes szűrőbusz vizsgálatok 2024. július 19-21. között

A Wesselényi strand főbejárata előtt az Egészségpart ingyenes szűrőbusz programmal várja az érdeklődőket. (péntek-szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-14:00 óra között) tovább
2024. július 18. 11:01

Oktatás: 2024. augusztus 1. napjától igényelhető iskolakezdési támogatás

A támogatás összege gyermekenként: 15.000,-Ft. A kérelem augusztus 1. napja és október 31. napja között nyújtható be a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztályán (8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. I. em. 31. iroda) ügyfélfogadási időben hétfő, szerda: 08.00-16.00 óráig. tovább
2024. július 9. 08:53

A Balatonalmádi BalKOM álláshirdetése

tovább
menü